Csengő-bongó gyerekek

Csengő-Bongó tábor 2023

A 10. (jubileumi) szezon

„A Csengő-Bongó tábor a családi nyaralást követő második legjobb dolog a nyáron, ami a gyermekével történhet"

2023-ban is szeretettel várjuk gyermekeiket a Csengő-Bongó nyári napközis táborainkba!

>>> ONLINE JELENTKEZÉSHEZ kattintson ide <<<

Az elmúlt kilenc évben sikerült egy olyan színvonalas tábort létrehoznunk az óvodás és kisiskolás (4-11 éves) korosztály számára, amelyre igazán büszkék vagyunk. Tapasztaltuk, hogy a tábor végén a gyerekek legszívesebben már másnap visszajönnének. A szülők évről-évre jó érzéssel bízzák ránk gyermekeiket, mert tudják, hogy jó kezekben, biztonságban vannak, a korosztályi sajátosságokat figyelembe véve látjuk el őket, és alakítjuk ki számukra a programokat. Ezt bizonyítja a rengeteg visszatérő táboros csemete is. Mindent megteszünk azért, hogy gyermekeik az idei - tizedik (jubileumi) - szezon után is élményekkel telve térjenek haza.

Ezen a nyáron hat turnusba várjuk az ovis és kisiskolás korú (4-11 éves) gyermekeket, testvéreket, barátokat, csoport- és osztálytársakat, és természetesen a jelenlegi és egykori Csengő-Bongó szakkörösöket, táborosokat, úszósulisainkat.

Idén is indítunk egy extra turnust 2023. aug. 14-18.:
- A Csengő-Bongó TÍZ+ táborba 10 év feletti gyermekeket várunk. Mindenkit a 10-16 éves korosztályból, többek között egykori Csengő-Bongó szakkörös, táboros gyerekeket és barátaikat.
- A Csengő-Bongó ZENEI táborunkat szintén aug. 14-18. között tartjuk, ahova 8-16 éves, kottát alapszinten olvasni tudó, a csengettyű és harangzenei műfajra a közös zenélésre nyitott gyerekeket várunk. Köztük olyanokat is, akik szívesen lennének tagjai, és októbertől, péntek délutánonként szívesen zenélnének a Színes Harangok Ifjúsági Együttesben (Colour Bells Junior). 

TURNUSOK: Turnusok szinte egész nyáron, jún. 26. - aug. 18., az alábbi időpontokban, H-P 8.50-16.40:

  • I. < Június 26-30. > * ELMARAD * Csengő-Bongó tábor (4-11 éves korig)
  • II. < Július 03-07. > * BETELT * Csengő-Bongó tábor (4-11 éves korig)
  • III. < Július 10-14. > * több szabad hely * Csengő-Bongó tábor (4-11 éves korig)
  • IV. < Július 17-21. > * BETELT * Csengő-Bongó tábor (4-11 éves korig)
  • V. < Július 24-28. > * több szabad hely * Csengő-Bongó tábor (4-11 éves korig)
  • VI. < Július 31-Aug. 04. > * néhány szabad hely * Csengő-Bongó tábor (4-11 éves korig)
  • VII. < Augusztus 07-11. > * néhány szabad hely * Csengő-Bongó tábor (4-11 éves korig)
  • VIII. < Augusztus 14-18. > * több szabad hely * Csengő-Bongó TÍZ+ tábor (10-16 éves korig, többek között egykori Csengő-Bongó szakkörös, táboros gyerekeknek és barátaiknak)
  • VIII. < Augusztus 14-18. > * több szabad hely * Csengő-Bongó ZENEI tábor (8-14 éves korig, kottát alapszinten olvasni tudó, a csengettyű és harangzenei műfajra a közös zenélésre nyitott gyerekeknek) 

HELYSZÍN: A Római Strandfürdő területén egy általunk kiválasztott, biztonságos, árnyas hely, ahol már 10. éve táborozunk.

PROGRAMOK: Idén a megszokott „alap” programokon kívül három külön foglalkozást is választhatnak gyermeküknek a kedves Szülők!

RENDSZERES „ALAP” PROGRAMOK:

  • ZENE: Közös csengettyűzés, éneklés, ritmusjáték, ütőhangszerek, táborzáró koncert
  • SPORT, MOZGÁS: Általános- és labdás képességfejlesztés, strandolás, játszóterezés, foci, népi sportjátékok (zsákban ugrálás, kötélhúzás, gólyaláb), sorverseny, tollas, petanque, sárkányeregetés
  • JÁTÉKOK: Társas- és kártyajátékok, gyöngyfűzés, rajzolás, óriás sakk, memory, puzzle, meseolvasás

A turnus végén, pénteken 16 órától, a strand bejáratánál, rövid táborzáró koncerttel kedveskedünk a szülőknek. Rossz idő esetén beltéri programokat szervezünk (múzeum, ping-pong terem, játszóház, ismerkedés hangszerekkel teremben, stb.).

>>> ONLINE JELENTKEZÉSHEZ kattintson ide <<<

VÁLASZTHATÓ PROGRAMOK: Ebben az évben a Csengő-Bongó tábor „alap” programjai mellé, külön térítési díj ellenében, további három tematikus foglalkozás közül is választhatnak gyermekeinknek a kedves szülők. Ezeken a játékos, élmény alapú, intenzív foglalkozásokon, a koruknak megfelelő tálalásban, játszva tanulhatnak, alkothatnak a résztvevő gyerekek. Kiváló szakemberek segítségével ismerkedhetnek meg az adott téma alapjaival. Mindezt a tábor 4 napján, általában H-CS, napi 1 óra időtartamban. Egy gyermek bármennyi választható programra beiratkozhat, mert ezeket a foglalkozásokat különböző napszakokban tartjuk meg.

  • ÚSZÁSOKTATÁS (betöltött 5 éves kortól, kezdőknek és haladóknak)
    Úszásoktatás kezdőknek és haladóknak.

Két éve indítottuk el Selmeci Eszterrel saját úszóiskolánkat, a Csobbanó Úszósulit, mely a tanévben a Csillaghegyi uszodában működik, és igen népszerű a gyermekek és az úszni vágyó felnőttek körében. Nyáron a Csengő-Bongó táborban kínáljuk ezt a lehetőséget. Egy turnus alatt annyit úszhatnak a gyermekek, amennyit év közben egy hónap alatt. Az elmúlt évek táboraiban az úszásoktatást nagyon sok szülő választotta gyermeke részére, melynek szakmai programját a Csobbanó Úszósuli biztosítja.

Az idei táborban is lehetőséget kínálunk táborosainknak, hogy megismerkedjenek az úszás alapjaival, illetve fejlesszék meglévő tudásukat. Selmeci Eszter (óvodapedagógus, úszásoktató) szakmai irányítása és felügyelete mellett, egyénre szabottan, tudás szerint differenciálva tanulhatnak úszni a gyermekek.

Hajrá, várjuk a gyermekeket, csobbanjunk együtt a Csengő-Bongó táborban is!

  • ÚJ! DIGITÁLIS ZENEVARÁZSLÓ (8 éves kortól)
    A Csengő-Bongó tábor új, számítógépes zenei foglalkozása

A nagyobbak számára is igyekszünk minden évben valami újat, érdekeset, hasznosat kínálni. Az újdonságot két éve a fotószakkör, tavaly a média kör jelentette, idén pedig a DIGITÁLIS ZENEVARÁZSLÓ-val készülünk a 8 évesnél idősebb gyermekeknek. De mit is takar ez az izgalmas elnevezés?

A mai kor zenészeinek már nem elég a kottát ismerniük. Érteniük kell a számítógépes hangfelvételhez és a zenei programokhoz is. Ezt Magyarországon még kevés zeneiskolában tanítják, külföldön viszont már rendkívül elterjedt módszer, Japántól Skandináviáig, az Egyesült Államoktól Spanyolországig.

Mi is haladunk a korral! Foglalkozásainkon játékos formában ismertetjük meg a jelentkezőkkel a számítógépes zenélés, a zeneszerkesztés titkait. Énekelhetünk, dallamokat játszhatunk a zongorabillentyűkön (akár a csengettyűket is megszólaltathatjuk). Hangot és videót rögzítünk, mindezt közös örömzenéléssel fűszerezzük. A heti táborozás után, megfelelő eszközök birtokában, a gyerekek akár otthon is alkothatnak, dallamokat rögzíthetnek, az ügyesebbek akár saját zenét is írhatnak, és megoszthatják azt másokkal.

Legyen az Ön gyermeke is ZENEVARÁZSLÓ!

  • INTERAKTÍV CSAPAT- és SZEREPJÁTÉKOK, KÉZMŰVES FOGLALKOZÁS (korhatár nélkül)
    Öröm és felejthetetlen élmény, interaktív játék és alkotás, melyet az Ön gyermekének találtunk ki.

A világ felfedezésre vár, a gyermekek pedig határtalan kíváncsisággal csodálkoznak rá az ismeretlenre! Játszva alkotni, ismerkedni az anyagokkal és környezetünk rejtett titkaival - ezt kínálja táborosaink számára Szmirnov Krisztina foglalkozása. Nemezelés, papírsárkány és bábkészítés, játék papírral, vízzel, szappanbuborékkal és természetes anyagokkal - ez mind belefér a heti programba! Az önfeledt alkotáshoz az alapanyagokat biztosítjuk, a gyermekek a kész műveket hazavihetik. A kézműveskedés mellett, maradandó élményt, vidám pillanatokat szerez a gyerekeknek, a sok-sok interaktív csapat- és szerepjáték, melyet mindig nagyon várnak és imádnak a gyerekek.

 A VÁLASZTHATÓ PROGRAMOK RÉSZVÉTELI DÍJAI: Mindhárom választható program külön térítési díj ellenében vehető igénybe, amelynek ára programonként 10.000 Ft/fő/turnus. Programjainkat turnusonként min. 6 fő/program jelentkezése esetén indítjuk el, max. 10-15 fős csoportokban.

>>> ONLINE JELENTKEZÉSHEZ kattintson ide <<<

ÉTKEZÉS (napi 4×):
Reggeli:
kakaó, tej, tea, különböző péksütemények
Tízórai: minden nap gyümölcs vagy zöldség
Ebéd: kétfogásos meleg ebéd (leves, főétel)
Uzsonna: péksütemény

BIZTONSÁG: A strandfürdő területe, medencéi, játszóterei nagyon biztonságosak még a legkisebbek számára is (úszástudás nem feltétele a részvételnek). Évek óta egy általunk kiválasztott, minden igényünket kielégítő árnyas, elkülönített területen vagyunk. Játszótérhez, gyerekmedencéhez közel, de mégis biztonságos távolságra azoktól. A komfortérzetet egy 60 nm-es sátor növeli. A táborban 10 gyermekenként 1 felnőtt személy vigyáz a gyerekekre. A biztonság a legfontosabb szempont, ezért a táborozó gyermekek a medencékben rikító színű fejpántot viselnek. Mindenhova együtt, illetve felügyelettel megyünk. El vagyunk látva komoly elsősegély felszereléssel, hűtőszekrénnyel, továbbá raktárunk is van a tábori játékoknak, hangszereknek, sporteszközöknek.

RÉSZVÉTELI DÍJ:

  • 2023. május 15-ig történő jelentkezés esetén: 53.500 Ft/fő/turnus
  • 2023. május 15. utáni jelentkezés esetén 57.000 Ft/fő/turnus

Választható programok (Úszásoktatás, Digitális Zenevarázsló, Interaktív csapatjáték és Kézműves foglalkozás) turnusonként 6 fő/program jelentkezése esetén (4 nap, napi 1 óra): 10.000 Ft/fő/turnus/prg.

KEDVEZMÉNYEK: A tábor részvételi díja - jogosultság esetén - a következő kedvezmények igénybevételével csökkenthető. "Törzstáboros-", "Testvér-" és "Több turnus" kedvezmény, melyek mértéke külön-külön 3.500 Ft, de összevonva maximum 7.000 Ft vonható le a részvételi díjból.

  • "Törzstáboros" kedvezmény: Olyan gyermek után lehet kérni, aki már valaha táborozott nálunk
  • "Több turnus" kedvezmény: A második turnustól kezdve jár ez a kedvezmény
  • "Testvér" kedvezmény: Testvérek jelentkezésekor kérhető ez a kedvezmény, amely a család összes gyermekének jár

LÉTSZÁM: Min. 20 fő, Max. 50 fő

Szervezőként fenntartjuk a jogot, hogy amennyiben a jelentkezők száma nem haladja meg a minimum létszámot, úgy az adott turnust esetleg töröljük, de ez eddig nem fordult elő. Természetesen erről a jelentkezőket időben értesítjük, és javaslatot teszünk egyéb turnusra.

JELENTKEZÉS A TÁBORBA: Jelentkezni az >>> ONLINE JELENTKEZÉSI adatlapunk <<< kitöltésével, és beküldésével lehet.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: Jelentkezni mindaddig lehet, ameddig az adott turnus be nem telik. Viszont érdemes a kedvezőbb előfoglalási árat kihasználva 2023. május 15-ig jelentkezni. A tavalyi évben a kedvezőbb előfoglalási időszakban táborhelyeink nagy részét lefoglalták, és az összes turnusra elmondható, hogy már a turnus indulása előtt teljesen BETELT.

FIZETÉSI HATÁRIDŐ: A számla érkezését követően, a számlán szereplő határidőig. A számla és a tájékoztató levél érkezéséig a jelentkezésen kívül egyéb teendőjük nincs, a helyet lefoglaljuk és fenntartjuk.

KAPCSOLAT: Amennyiben kérdésük merülne fel, állunk rendelkezésükre az alábbi elérhetőségeken:

E-mail: info@csengobongo.hu
Mobil: 06 30 951 0041
Honlap: https://csengobongo.hu/tabor/csengo-bongo-tabor-2023/

FACEBOOK: Kérjük, kövesse facebook oldalunkat, hogy a Csengő-Bongóval kapcsolatos információk eljussanak Önhöz is (táborról, koncertekről, szakkörökről, úszósuliról). Köszönjük! >>> Csengő-Bongó szakkör és tábor FB oldala <<<

YOUTUBE csatornánkon megtekintheti a táborról készült videókat: >>> Csengő-Bongó tábor - videók <<<

 A CSENGŐ-BONGÓ tábor lelkes csapata nevében szeretettel várjuk jelentkezésüket!

>>> ONLINE JELENTKEZÉSHEZ kattintson ide <<<

© Fábián Zoltán, minden jog fenntartva! Tel.: +36 30 951 0041